Vissza

Apa, elkezdődött!

 

 

Tíz év telt el azóta, hogy egy kanapén ugrándozó kisfiú egy reklámban egy akkor teljesen forradalminak tekintett tévészolgáltatás egyik funkciójára, a késleltetett tévézésre hívta fel a figyelmet. A kisfiú azóta alighanem felnőtt, ahogy az a generáció is, akik már egészen máshogy tévéznek. A Magyar Telekom lakossági marketingigazgatójával beszélgettünk.


A magyar televíziós műsorszóró piac egyik meghatározó szereplőjének számító Magyar Telekom szinte pontosan tíz évvel ezelőtt merész újításra szánta el magát: A cég a meglévő adathálózatára építve elindította az IP-alapú televíziós műsorközvetítést, mely mára a rétegszolgáltatásból első számú televíziós platformmá nőtte ki magát. A vállalat IPTV-s ügyfélállománya mára meghaladja a félmilliót, a rendszerbe pedig olyan szolgáltatások épülnek, melyekkel rendkívül ambiciózus tervei vannak a Telekomnak.

 

Tíz éve kezdődött

Az IPTV platform 2006-os rajtja során a szolgáltató egyértelműen a korát meghaladóan hozott be a televíziózás világába bizonyos szolgáltatásokat. Így például az eleinte standard funkcióként kínált timeshift és felvételi funkciót, valamint a set top box menüjéből elérhető online videotékát (VoD). A tévépiaci trendek és nézői preferenciák lassú változását mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a 2006-ban forradalminak tekintett új funkciók nagyon lassan, hosszú évek elteltével tudtak csak hatni a tartalomfogyasztási szokásokra, ehhez pedig többek között meg kellett jelennie egy új nézői generációnak is.

 

 

A késleltetett felvételi funkció, az online téka és az alkalmazások megjelenése ugyanakkor még kevés az internetes tartalomfogyasztásra szocializálódott nemzedék kiszolgálására: "A mi generációnk még ahhoz a fajta "kényelemhez" van hozzászokva, hogy hazamegy, bekapcsolja a tévét és kapcsolgat a csatornák között. A tévépiac újítói ehhez képest már a személyes ajánlásokra építenek, és megpróbálnak a fiatalabbak megváltozott médiafogyasztási szokásaihoz igazodni, hiszen ők már nem ülnek le órákra a tévé elé, és jóval nehezebb is lekötni a figyelmüket" - mondta el a HWSW-nek Mohamed ElSayad, a Magyar Telekom tavaly év végén kinevezett lakossági marketingigazgatója.

 

Magyarország az egy napra jutó átlagosan több mint ötórányi (azaz évente közel 3 hónapnyi) tévés tartalomfogyasztást tekintve továbbra is az egyik legnagyobb tévés nemzet a világon, a tévézés pedig még mindig egyfajta közös, családi eseménynek számít. A családi tévézés során azonban előkerültek a másodlagos eszközök, melyek nemcsak lehetőséget, hanem óriási kihívást is jelent a lineáris adásfolyamba ágyazott reklámokra épülő tartalomipar számára - vélik a Telekomnál.

 

 

Az új tévés platformok, technológiák megjelenése és a nézői szokások változása az idei évben a várakozások szerint komoly tanulságokkal szolgálhat a tévépiac összes szereplője, így a tartalomtulajdonosok és az elosztói lánc, valamint nem utolsósorban a reklámpiaci szereplők számára is. Ennek egyik legfőbb katalizátora lehet a nyári labdarúgó Európa-bajnokság, mely a magyar csapat érintettsége miatt várhatóan rekord számú nézővel számolhat majd, erre pedig a tévészolgáltatók is készülnek.

 

A régi-új közösségi platform

A Telekom korábban mind az IPTV platformon, mind a különböző okostelefonokra, tabletekre elérhető alkalmazásain keresztül igyekezett többlettartalmat biztosítani az ehhez hasonló tornákra, beleértve az olimpiai játékokat is, mely szintén idén érkezik el a következő állomásához. (A magyar piacon a 2008-as pekingi olimpiára készült el az első IPTV-s alkalmazás Peking Interaktív néven.) "Biztosak vagyunk benne, hogy a tévézés hagyományos, otthon ülő módja idén nyáron változni fog, és egy sokkal közösségibb programmá fejlődik" - mondta el a marketingigazgató.

 

A 2016-os év a VoD-fogyasztás szempontjából is komoly változásokat jelent a magyar piac számára. Ennek egyik első, egyben legfontosabb momentuma már az év első napjaiban eljött: Magyarországon is megjelent a Netflix. "A Netflix egy nagyon érdekes, mondjuk úgy tartalomszolgáltató. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy jelentősen demokratizálja a tartalomfogyasztást azzal, hogy semmit nem erőltet rá a nézőre, hanem ellenkezőleg, a néző választhat magának tartalmat egy hatalmas katalógusból, személyre szabott ajánlás alapján" - fogalmaz ElSayad.

 

 

A Telekom egyébként bevallottan potenciális partnerként tekint akár a Netflixre, így a cégcsoport több országban, köztük a német piacon már saját maga értékesít Netflix-előfizetést az ügyfeleknek, a platform pedig éppúgy a set-top box szerves része, mint a saját téka. "Nem csak a Netflixszel keressük a partnerséget, hanem mindenkivel, aki előnyt tud nyújtani az ügyfeleink számára. A Netflixen található tartalomnak jelenleg még semmilyen lokális vonatkozása nincs, de ha készen lesznek arra, hogy ilyen szempontból is megjelenjenek a magyar piacon, nyitottak vagyunk az együttműködésre. De mégegyszer, ez nem korlátozódik csak a Netflixre" - mondta el a Telekom illetékese lapunknak.

 

A szakember lapunknak elárulta, hogy a Telekom jelenleg a TV GO szolgáltatáshoz kapcsolódó tartalomajánló rendszer további fejlesztésén, kiterjesztésén dolgozik. "Másfelől komoly munkát fektettünk abba, hogy a TV GO-t egy olyan platformmá fejlesszük, mely akár túlléphet az ország határain, és nemzetközi szinten is versenyképessé válhat - szögezte le a marketingvezető.

 

"...végül csak a tartalom számít"

A szolgáltatónál egyébként pontosan tisztában vannak vele, hogy az ügyfelek milyen mértékben fogyasztják a Netflixen elérhető tartalmat. ElSayad szerint a legutóbbi elemzés azt mutatja, hogy az év eleji enyhe felfutás mostanra szinte teljesen lendületét vesztette. "A hype-ot követően még az általunk vártnál is kisebb lett a Netflix nézettsége. Hiába volt izgalmas az új, erős tartalomszolgáltató márka megjelenése, végül csak a tartalom számít" - értékelte a helyzetet ElSayad.

 

A Telekom több mint egy évtizede kijelölt tévépiaci stratégiájának több eleme láthatóan mostanra kezd igazán beérni. A kezdetben számtalan gyermekbetegséggel küzdő IPTV-t ma már több százezer otthonban használják, az eleinte csupán üres lózungnak tekintett többképernyős tévézés pedig az olyan szolgáltatásokkal nyer létjogosultságot, mint a TV GO. A televíziós iparág lassú reformjához azért kellett egy új generáció felcseperedése is, olyan, diszruptív szolgáltatók megjelenése, mint a Netflix, valamint - legalábbis Magyarországon - talán egy focicsapat, mely végre kijutott az egyik legrangosabb világversenyre.

 

A szolgáltatónál azért jól tudják, hogy a lineáris tévézés jelentőségét ennek ellenére nem szabad lebecsülni a következő években. Az egyre nagyobb tévékészülékek még sokáig részei lesznek az otthonoknak, de a kijelzőkön bizonyosan több lesz a felhasználók által generált, és az adott néző ízléséhez igazodó, egyedi tartalom.

 

 

 

 

forrás: hwsw.hu

Hírlevél feliratkozás

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom, feliratkozom a Számalk hírlevelére.

Tanfolyami naptár