Vissza

Itt a SharePoint Server 2016

Lezárta a SharePoint Server 2016 fejlesztését a Microsoft - jelentették be a vállalat illetékesei hétfőn. A szoftver ezzel hivatalosan is elérte az RTM (release to manufacture) státuszt, vagyis ettől a ponttól fogva inkább biztonsági, stabilitási frissítések érkeznek majd hozzá, a funkciók dolgában már teljes a SharePoint Server. Lássuk, milyen újdonságokat hoz a friss kiadás.

 

Hibrid futás a központban


Az új SharePoint fejlesztésénél már a hibrid (on-premise és felhős kombinációjú) környezetek kaptak fókuszt, az új szoftver igény szerint már összeköthető a Microsoft különböző, az Office 365 előfizetések részeként elérhető felhős szolgáltatásaival. Az egyik ilyen a hibrid kereső, amely a felhős tárhelyekhez és a helyben tárolt adatokhoz egyetlen közös indexet képez, a jelenlegi felhős-plusz-helyi index helyett. A egységes index a felhőben található, így a Microsoft más szolgáltatásai is hozzá tudnak férni, az Office Graph-tól a Delve-ig. A két index összekötése várhatóan nem lesz triviális, az elérhető dokumentumok szerint az üzemeltetőkre komoly munka hárul majd ennek megvalósításához (lásd például itt). A hibrid keresés egyébként a SharePoint Server korábbi verzióihoz is elérhető lesz a külön telepíthető Cloud Search Service Application telepítésével.

 

 

A SharePoint fejlődésének egyébként hatalmas lökést adott, hogy a Microsoft a felhős Office 365 nagy részét ugyanazokra a technológiákra építi, mint a helyben telepíthető SharePoint Servert. Ennek lehet egyik eredménye, hogy az új SharePoint például leállás nélkül frissíthető, így például a havi biztonsági frissítések telepítéséhez nem kell kiesést ütemezni.

Egy másik, várhatóan népszerű újdonság az automatizált indexelés lesz.  A dokumentumkönyvtár felső korlátja eddig 30 millió dokumentum volt, ez eddig sem jelentett érdemi problémát, azonban van egy sokkal alacsonyabb, 5000 dokumentumos korlát is - ennyit képes a SharePoint Server egyetlen nézetben megjeleníteni indexelés nélkül. A megoldás eddig is a metaadatok indexelésének bekapcsolása volt. A 2016-os kiadásban sincs ez másképp, de a rendszer végre automatikusan létrehozza ezeket az indexeket, nem kell ezzel manuálisan foglalkozni a jövőben.

 

 

 

A 2016-os sorozatú Office-megoldásokhoz a SharePoint a felületében is jobban illeszkedik, az újrarajzolt App Launcher felülete az Office 365 egységes dizájnját viszi tovább. Ez a felhasználók számára is egyszerűbbé teszi a szoftver használatát, az egyes funkciók ugyanott vannak, ahol a többi Office-termékben. A frissítés nyomán az új mobil nézet sokkal kényelmesebben kezelhető érintőkijelzőkön is


Letölthető, kipróbálható


Az ilyenkor szokásos bevezetési szertartás szerint a szoftverhez először a profi informatikusok kapnak hozzáférést a cég különböző programjain, az MSDN és TechNet rendszeren keresztül - egyelőre a cég nem közölte, hogy erre mikor kerül sor, a kipróbálható tesztverzió (trial) azonban már letölthető. A Microsoft mennyiségi licenc programjában keresztül várhatóan május folyamán lesz elérhető a friss SharePoint Server.

A Microsoft közzétette az újdonságok tételes felsorolását és a törölt képességek-funkciók listáját is.

 

Forrás: hwsw.hu

Hírlevél feliratkozás

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom, feliratkozom a Számalk hírlevelére.

Tanfolyami naptár