Vissza

A Nokia IoT-pályázatot hirdet

 

Negyedszer

A Nokia negyedik alkalommal hirdeti meg Nyílt Innovációs Kihívását, melynek témája ezúttal a dolgok internete (Internet of Things, IoT). A felhívást a Nokia a magántőke befektetésével foglalkozó Nokia Growth Partners vállalattal közösen szervezi, mely ebben az évben jelentette be, hogy 350 millió dollárral támogatja különböző IoT-vállalatok befektetéseit.

 

 

A pályázat időtartama alatt a Nokia üzletági szakemberekkel együtt értékeli a nevezések újszerűségét, hatását és üzleti potenciálját. A győztesek bekapcsolódhatnak a Nokia Innovációgyorsító Programjába, mely segítségével a Nokia vállalati keretein belül inkubációs környezetben fejleszthetik elképzeléseiket, hozzáférhetnek a Nokia globális piacaihoz és befektetői kapcsolatokat építhetnek ki. Ráadásul a három legjobb eredményt elérő csapat között inkubációs díjként összesen 100 ezer euró kerül kiosztásra.

Feltételek

jelentkezéseket június 6-a és augusztus 15-e között lehet benyújtani, ennek lezárását követően kerül sor a pályázatok értékelésére. A legjobb 15 csapat meghívást kap egy kétnapos párizsi koncepciófejlesztő workshopra, amelyet a Nokia szakemberei tartanak októberben. A végső döntésre és a díjátadó rendezvényre rögtön a workshop után kerül sor. A Nokia Nyílt Innovációs Kihívás minden innovátor, kezdő vállalkozás, szervezet, akadémia és egyén előtt nyitott, aki vagy amely olyan jövőbeli technológiák fejlesztésén dolgozik, amelyek javítják életminőségünket, valamint ötletét egy működő prototípus segítségével be is tudja mutatni.

A 2016-os Mobil World Congressen a Nokia kiemelte, hogy vezető szerepet kíván betölteni a következő generációs 5G és IoT technológiák fejlesztésében, amely alkalmazások, platformok, biztonsági megoldások, kapcsolódási megoldások és szolgáltatások változatos portfóliójának kifejlesztését jelenti számos különböző iparágban.

 

Forrás: www.itcafe.hu

Hírlevél feliratkozás

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom, feliratkozom a Számalk hírlevelére.