SQL adatbázisok

Az SQL tanfolyamok során a résztvevők megismerkednek az adatbázis-kezelés elméleti alapjaival, majd gyakorlati példákon keresztül tanulják meg az adatbázis-tervezés lépéseit és az SQL lekérdező nyelvet, amit SQL környezetben is kipróbálnak.

  • 1
Vissza

SQL tanfolyamok - tanösvény

 

A vállalatok és egyéb szervezetek működésük során egyre inkább azzal szembesülnek, hogy üzleti döntéseik megalapozásához illetve működésük támogatásához gyors és megfelelő formátumba hozott adatállomány segítségével valósítsák meg. Az SQL megoldása az iparág egyik standard megoldásává vált napjainkra.

 

Az MSSQL szerver egy olyan adatbázis kezelő alkalmazás, mely elsősorban az üzleti felhasználók számára készült, s ez által funkcióival, lehetőségeivel és alkalmazhatósági területével túlmutat a „klasszikus" adatbázis kezelő rendszereken.

 

Az itt részletezett tanfolyamok segítségével az adatbázist illetve a szervert üzemeltető szakemberek megismerhetik ennek alapjait, kezelését illetve a magasabb szintű programozási és biztonsági (hibatűrő) megoldásokat. Mint látható, az egyik irány az adatbázis adminisztrátorok számára a másik irány pedig az szerver üzemeltetők számára lett kialakítva. Az egyes tanfolyam nevekre kattintva részletesen megismerhetik a tanfolyamok célját és tematikáját.

 

Ezen képzések rendszeresen indulnak magyar nyelven, nyílt formában, vagyis bárki csatlakozhat hozzájuk. Amennyiben több résztvevő jön egy helyről, lehetőség van privát, egyénre szabott oktatás kialakítására is. A tanfolyamok során az elméleti részeket minden esetben gyakorló feladatok egészítik ki.


Érdeklődöm

MYSQL01 MYSQL04 MYSQL05 MYSQL06 MYSQL03 MYSQL10

 

Összes SQL adatbázis képzésünk egy helyen

MSQL01 MSQL05 MSQL06 MSQL03 MSQL10

Hírlevél feliratkozás

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom, feliratkozom a Számalk hírlevelére.